Ma egy ismerős elvitt egy új nőgyógyászhoz.
A párja is nála szülte a két legkisebb gyerkőcét, és a tesója is oda jár. Csak jókat modntak róla, így bizakodva indultunk el hozzá.
A doki nagyon kedves volt, kérdezte, hogy eddig milyen vizsgálatok történtek, mit állapítottak meg, stb. Megadott egy telfonszámot, hogy a hozzá tartozó ultrahangossal egyeztessek időpontot jövő hétfőre. Amíg nincs meg, addig nem tud teljes terhes kivizsgálást tartani, hiszen azon az UH felvételen ami nekem van még csak a petezsák látszódik, embrió még sehol. Mondtam neki, hogy a múltheti UH-on már 8,2 mm-es embrió is volt, meg szívhang, de erről, hiába kértem, nem adtak semmilyen fotót vagy bármilyen dokumentációt...
Így 6 nap múlva megyek ismét ultrahangra, és az ottani eredménnyel vissza a dokihoz. Mondta, hogy utána a 12., majd a 16. héten kell mennem, de ez még addig úgyis megbeszéljük.
Tényleg nagyon kedves orvos volt, és örülök, hogy találtam egy ilyet. Eddigi tapasztalatok alapján elég ritka az, aki normális.
A másik fontos hír, hogy tegnap beszámoltam az örömhírről anyáméknak. Meglepő módon egész jól fogadták. Csak apai nagyszüleim borultak ki egy kicsit, hogy fiatal vagyok még, de majd lenyugszanak remélhetőleg.
Anyai nagyanyám csak annyit reagált, hogy előtte azért remélhetőleg elvesz a párom. Mondtam, hogy természetesen. Ezek után már csak lelkendezett. Nagyapámmal anyám közölte, hogy dédnagypapa lesz, reakciója mindössze ennyi volt: "Tök jó!" Klassz, hogy ilyen lazán fogta fel. :)
Anyám is tök segítőkész, és faterom is nagyon jófej módon viszonyul a dologhoz. 47 évesen nagypapa lesz... Hihihi...
Szóval, egyenlőre minden szép és jó, bár a mai rosszullétem vitte a pálmát az eddigiekhez képest... A hasgörcsök még nem is olyan vészesek, amiket a visszafelé hajló méhemnek köszönhetek, de reggel 10-től kb délután 4-ig folyamatos hányinger és szédülés volt rajtam. Remélem azért ez hamarosan normalizálódik.
Picit fel is vagyok fújódva, annyit eszek mint 6 ló, de egy dekát nem hízok, de ahogy utána olvasgattam/kérdezősködtem, ez normális.